Vasárnap, 2018-05-20, 13:57:59
Üdvözöllek Vendég | RSS

Retro World Music

Körkérdésünk

Kedvenc időszakod
Összes válasz: 82

Statisztika


Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

Guns N' Roses

A Guns N’ Roses egy amerikai hard rock együttes, amelyet 1985-ben alapítottak Los Angelesben. A rocktörténelem egyik legsikeresebb zenekara, az 1980-as évek végének, 90-es évek elejének meghatározó együttese. Világszerte több mint 100 millió albumot adtak el, ebből csak az Amerikai Egyesült Államokban 46 milliót. 2012-ben az együttest beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame legendái közé.
Az 1987-ben a Geffen kiadónál megjelent első nagylemezük az Appetite for Destruction a rock legsikeresebb debütálása lett, világszerte több mint 38 millió eladott példánnyal. Az albumról három dal is bekerült a Top 10-be, közülük a Sweet Child o' Mine listavezető lett. Az 1988-ban kiadott G N' R Lies a Billboard lista 2. helyén nyitott, így a Guns N’ Roses volt az egyetlen olyan csapat a 80-as években, melynek egyszerre két albuma szerepelt a Top 5-ben.
1991-ben kiadott Use Your Illusion I és Use Your Illusion II albumokkal újabb rekordokat döntöttek, mivel a II. rész a lista első, míg az első rész a lista második helyén debütált a megjelenés hetében. A Beatles óta ez egyetlen előadónak sem sikerült. A két nagylemez világszerte több mint 35 millió példányban kelt el. Az Use Your Illusion világturné az egyik legsikeresebb turné volt a rock történelmében és bővelkedett botrányokban is. A zenekar 192 koncertet adott 27 országban, több mint 7 millió ember előtt.
A következő saját dalokat tartalmazó nagylemez, csak 2008-ban jelent meg Chinese Democracy címmel, mely a világ legdrágább lemeze címet érdemelte ki, 15 millió dolláros költségvetésével.[Az albumból több mint 11 millió példány kelt el világszerte.

A zenekar „fénykora” az 1980-as évek végétől a 90-es évek közepéig tartott, ameddig nem bomlott szét az ún. klasszikus felállás. Azóta számos személycsere és jogi viták jellemzik ténykedésüket, nagyrészt az egyetlen eredeti tag és társalapító Axl Rose diktatórikus és egoista jellemének köszönhetően.
A jelenlegi felállást Axl Rose énekes mellett Dizzy Reed billentyűs, Tommy Stinson basszusgitáros, Chris Pitman billentyűs, Richard Fortus gitáros, Bumblefoot gitáros, Frank Ferrer dobos és DJ Ashba gitáros alkotja.
Zenéjükben legfőképp a hard rock, a blues, a stadion rock, a glam metal és a punk rock egyesül. Feltűnésükkel új színt hoztak az akkori zenei életbe, hozzáállásukat hedonista lázadás és punk attitűd jellemezte. Így sokan hasonlították őket a korai Rolling Stoneshoz. Továbbá hírhedtek voltak még az állandó botrányok és a mértéktelen drog- és alkoholfogyasztás révén.
Jelenlegi tagok
Axl Rose - ének, zongora (1985-napjainkig)
Dizzy Reed - billentyűs hangszerek, zongora, szintetizátor, háttérének (1990-napjainkig)
Tommy Stinson - basszusgitár, háttérének (1998-napjainkig)
Chris Pitman - billentyűs hangszerek programozás, elektronika, háttérének (1998-napjainkig)
Richard Fortus - ritmusgitár (2002-napjainkig)
Frank Ferrer - dob, ütőhangszerek (2006-napjainkig)
Ron "Bumblefoot" Thal - gitár (2006-napjainkig)
DJ Ashba - gitár (2009-napjainkig)
Diszkográfia [szerkesztés]

Bővebben: Guns N’ Roses-diszkográfia
1987 – Appetite for Destruction
1988 – G N' R Lies
1991 – Use Your Illusion I
1991 – Use Your Illusion II
1993 – "The Spaghetti Incident?"
2008 – Chinese Democracy




Belépés

Keresés